Az utóbbi napokban beköszöntött igazán a nyár, a hőmérő higanyszála már stabilan a 30-ast nyaldossa. Örülök ennek, bár, ami azt illeti, az emberek többsége biztosan így van ezzel. Az, hogy elérkeztünk idáig, magában foglalja, hogy hamarosan jön a Tábor és jön a Siófoki nyaralás a brigáddal. Mindkettő kapcsán remek élményekre lehet számítani, bármiféle elvárás felállítása nélkül.
2 említésre méltó változás állt be a testem fejlesztése kapcsán. A mérleg 77.4kg-ot mutatott és sikerült megtanulnom a Muscle Up-ot is. A szellemi fejlődésem viszont mostanság nem halad valami eget verő gyorsasággal, de azért szerencsére butább sem lettem, mint azelőtt. Nehéz egyszerre a testet és a szellemet is fejleszteni, viszont számomra ugyan olyan fontos mindkettő, úgyhogy egyiket sem szeretném előtérbe helyezni a másik rovására...legfeljebb időszakosan.
Az a helyzet, hogy van egy igazán különleges lány ebben az univerzumban, akinek egy számomra még mindig nehezen helyén kezelhető változás állt be az életében...tegnap férjhez ment.
Az előző blogomban Gyógyszerkólának neveztem őt, aminek annyi volt az oka, hogy 2010 decemberében egy kólás dobozba tettünk pár gyógyszert, és még talán egy kis kakaóport is. Természetesen senki nem itta meg, de jókat nevettünk közben. Viszonylag sok különböző érzelmet szabadított fel bennem ennek az esküvőnek a híre. Tény, hogy volt olyan időszak pár éve, amikor eljátszottam a gondolattal, hogy esetleg az én barátnőm legyen ez a lány, de ebben az esetben ez már nem számít. Nem emiatt hatott meg ez a történés. A lényeg csupán annyi, hogy 20 évesen férjhez ment a világjáró, egyedi, perfekt olasz, gyönyörű, régi barátom. /Itt most természetesen mellékes, hogy mit gondolok a fiú-lány barátságról/ Nincs kétségem afelől, hogy igazán szereti és szeretni fogja a férjét. Ismerve őt, ez a házasság biztosan nem egy meggondolatlan tiniszerelem eredménye. Természetesen nem is arról van szó, hogy becsúszott váratlanul egy baba, aki miatt ezt a döntést meghozták. Nem. Ez szerelem. Ezt ki merem jelenteni annak ellenére, hogy soha nem láttam őket együtt. Annyit még érdemes tudni róluk, hogy erősen vallásosak. Ahogy észrevettem, gyakori a korai házasság a vallásos, gyülekezetbe járó emberek között. Persze ennek lehet sok hátulütője is, de értelmezhetjük úgy is, hogy jobban megbecsülik az életünk adta lehetőségeket, mint mondjuk a diszkópatkány srác, aki a hétvégi Allure előtt beugrik a CBA-ba egy Monster energiaitalért. Az már más kérdés, hogy szerintem, aki energiaitalt iszik az vagy nem elég tájékozott vagy egyáltalán nem tiszteli az életét. Ez most nem számít..nem is tudom, hogy mi értelme volt leírnom. Sajnálom, hogy az utóbbi másfél-két évben teljesen eltávolodtunk egymástól Gyógyszerkólával. Mivel most nosztalgiázós, jó emlékekre visszagondolós hangulatom van így nyilván úgy érzem, hogy én miattam alakult ez így. Nyilván tehettem volna azért, hogy máshogy alakuljon. Még szerencse, hogy ilyenkor kívülről is meg tudom figyelni magam és rájövök, hogy épp annyira volt ez az ő hibája, mint az enyém. Amennyiben hiba ez egyáltalán. Lehet, hogy, ha továbbra is tartjuk a kapcsolatot, akkor épp aznap mentünk volna együtt moziba, amikor egy vallásos rendezvényen először meglátta a srácot. Ez persze csak fikció..nem tudom, hogyan ismerték meg egymást. A lényeg viszont továbbra is annyi, hogy okkal történt így. Ettől függetlenül egy igazi hülyének érzem magam, amiért nem szaladtam oda hozzá ősszel a Blaha Lujza téren az aluljáróban valami buta, beszari, hiú, makacs gondolattól vezérelve. Egy ilyen fontos részét az életemnek nem szabadott volna, hagynom lemenni a mozgólépcsőn. Nem azért, mert változtatni szerettem volna valamin. Arról van szó csupán, hogy egy ölelést megérdemelt volna. Persze nincs rászorulva egy ölelésre tőlem. Kap ő elég szeretetet..de biztosan örült volna ő is nekem.
Ez egy kis foszlánya tehát ennek a történetnek az én szemszögemből. Örülök, hogy ismerem. Örülök, hogy boldog. A tegnapi nappal egy hercegnőből KIRÁLYNŐ lett.
Az jutott eszembe, hogy 7 éve nem történt már ilyen, hogy nem vagyok szerelmes tavasszal.
Ezenfelül viszont 8 hét alatt 71.2 kilóról felmentem 75.1-re, amit teljesen jónak érzek. Dalok viszont nagyon ritkán születnek mostanában általam, ami bevallom őszintén, hogy valamennyire rossz érzés. Ami még említésre méltó, az az, hogy az új Szabó Balázs Bandája lemez 2. dala (Apám a vadludakkal) olyan húrokat pendít meg bennem a napokban, hogy két hegedűszó között bármikor időt tudok utazni...
A napokban rájöttem, hogy én úgy szeretném élni az életemet, mintha örökké egy kiránduláson, nyaraláson lennék.
Amikor nyaralni megyek, akkor önfeledt szórakozás az egész, van bőven pénzem, jó kajákat eszem, jó piákat iszom, kalandozok..fless minden. Azt szeretném, hogy az egész életem ilyen legyen. Lehetne ilyen. Csomóan vannak, akik beleszületnek egy telt házas családba, és aztán mehet az egész élet nagy lábon. Na, de itt viszont az a csavar, hogy igazán gazdag embert nem ismerek a környezetemben, akire azt tudnám mondani, hogy különösen intelligens. Biztos van erre is ellenpélda, de most nem jut eszembe egy ilyen sem. Persze rengeteg gazdag, zsidó családból való tudós van, akiknek olyan intelligenciája volt, mint neked és nekem együttvéve..így ebbe belegondolva, ez tényleg csak az én környezetemről szól. Én jelenleg az eddigi csúcsomon érzem magam, leszámítva az 5 és 9 éves korom között eltelt időszakot. Akkor aztán vág az esze keményen a lurkóknak. Na mindegy...nem ide szerettem volna kilyukadni. Nyaralni szeretnék egész életemben...ez nem azt jelenti, hogy nem küzdenék tovább..sőt. Szeretek küzdeni. Szeretek küzdeni a szerelemért, hányingerig jutni edzés közben, próbálni összetartani a száz felé húzó barátaimat, 30 fokban ásni a kertet. Természetesen ezek addig működnek, amíg értelmét látom. Egyetlen dologért utáltam mindig küzdeni..a pénzért. Márpedig ahhoz, hogy nyaraljak a mindennapokban, ahhoz egy szép köteg pénz kéne. Mókás helyzet. Mindenesetre amíg ez nincs így, addig marad az a néhány hét egy évben, amikor sikerül kiszakadnom a hétköznapi életből.
Van pár nagy előnyöm viszont. Egy igazán különleges és értékes figura vagyok..reppelek..alkotok valamit folyton..izmos vagyok..fasza elméleteim vannak a világ működéséről. Ezek mind tök jó dolgok még akkor is, ha egy pulcsim megég a konvektoron...
A napokban azon elmélkedtem, hogy csupán 4 kézfogásnyira vagyok Zlatan Ibrahimovictól. Ez igazából kurvára semmit nem jelent számomra, viszont egy kis érdekesség. Kezet fogtam Fankával, ő kezet fogott Vona Gáborral, ő kezet fogott Orbán Viktorral, és ő kezet fogott Ibrával a Puskás díj átadásán.
Milyen frankó Zlatannak, hogy 4 kézfogásnyira van Zs'oddstól...
Nagyon gyors leszek, mert igazán nincs hangulatom az íráshoz, de valami belső indíttatás azért akad mégiscsak.
Tegnap randevúztam Sz.D.-vel. Nem éreztem jól magam..amit sajnálok, mert tényleg egy nagyon aranyos és szép lányról van szó. Egy alkalom elég volt, hogy leszűrjem, hogy nem illünk egymáshoz..szerintem ő is érzi ezt. Úgyhogy ennyi. Mostanában viszonylag sokat gondolok Beára. (Ennek nincs köze ahhoz, hogy Sz.D.-vel nem éreztem jól magam) Amióta elváltak az útjaink, egy pillantást sem vetettem az adatlapjára vagy akár egy fényképre. Őszintén szólva, rossz érzés lenne. Nagy kópé ez a lány, hogy így megmaradt bennem..remélem, hogy pár év múlva kikötünk majd együtt valamelyikünk szobájában. Ott van még a terítéken S.R. Vele évek óta nem beszéltem, azonban nyáron egyszer vele álmodtam. Ez érdekes volt számomra, mert eszembe sem jutott nagyon rég óta, hogy egyáltalán létezik ő. Felkerestem..nem jelzett vissza..ennyi. Kíváncsi vagyok, hogy mi lehet vele.
Ezek most a jelentősebb nőhelyzetek..ja meg, hogy full HD felbontású pajtásom lett.
Téli szezonnak nevezzük Botival azt a november-december-január hónapokban lejátszódó bulidömpinget, ami az utóbbi évekre jellemző volt. Érdekes ez, mert én nem nyáron bulizom sokat, amikor a legtöbben..nekem a tél az ilyen. Talán azért, mert suli közben felgyülemlik egy kis feszültség, amit hétvégente ki kell adnom magamból egy nagy buli alkalmával, viszont nyáron a totális lazaságomban nincs szó ilyesmiről. Úgy döntöttem, hogy vége. Szilveszterkor egy hatalmas partyval idő előtt lezártam ezt a szezont. Megmondom őszintén, hogy annak örülnék, ha jövőre nem is lenne téli szezon, mert az azt jelentené, hogy rendesen foglalkozom az edzéssel. Szeretnék igazán komolyan ráállni, nem csak néhány hónapra. Jövő héten még pihenő, aztán veszek egy bérletet és elkezdem az átmozgató edzéseket. Van bennem elszántság. A focit abba kell hagynom..ez biztos. Nem megy ennyi minden egyszerre. Elég a repp és az edzés... Irány a csúcs!
Érdekesen alakult eddig a hónapom TIPPMIX szempontjából. Az októbert 33-34ezer plusszal zártam, ami azért elég jónak mondható akárhogy is nézem. Úgy éreztem, hogy akkor ebben a hónapban majd ennél is feljebb rakom a lécet és szakítok egy nagyobb összeget. Ehhez ki is találtam egy taktikát, amivel az utóbbi 5 szelvényemet nézve 10ezer forint pluszban lennék..ami ugyan nem sok, de legalább nem veszteséges. Igen ám, de nem ezt a taktikát követtem, így most 9ezer forint mínusz a mérlegem eddig a hónapra. Ez már nem hangzik túl jól, tekintve azt, hogy szükségem lett volna egy nagyobb összegre, hogy a hobbijaimat egy magasabb szintre emeljem..vagy legalább azon a szinten tartsam ahol eddig vannak..nem beszélve a mindennapi dolgokról, amik akkor is kellenének, ha semmi hobbim nem lenne. A lényeg, hogy nem vagyok letörve emiatt, bár kétségtelenül sajnálom a dolgot. Holnap azért még teszek egy utolsó próbát erre a hónapra.
Néha elgondolkodom azon, hogy kéne keresnem valami munkát, mert így csak egy helyben toporgok. Tegyük fel, hogy lenne egy munkám, amivel keresnék havi 80-100ezer körül..az megoldaná értelemszerűen minden problémámat, ami esetleg ebből adódik. Itt jön viszont a dolog vicces része..ha suli mellett dolgoznék, akkor lenne pénzem a hobbijaimra, viszont időm meg nem lenne rá, így nem is tudnám csinálni. A két fontos hobbim a repp és a testépítés. A fociról már beláttam, hogy nincs energiám hozzá, pedig igazán szerettem volna csinálni azt is. Érdekes körforgás ez. Valószínűleg, amíg iskolába járok, addig stabilan nem fogom tudni fenntartani azt, hogy én komolyabban foglalkozzak az edzéssel és a reppel is, pedig mindkettő olyan, hogyha most belefektetnék egy nagyobb összeget, akkor el tudnám kapni azt a fonalat, amivel kiugró eredményeket tudnék elérni a saját mércém szerint. Ebből a szempontból kár, hogy nem születtem teltházba. Tudnám helyén kezelni és értelmes dolgokra tudnám költeni. Engem aztán kurvára hidegen hagy, hogy legyen egy okos telefonom vagy táblagépbe írjam mondjuk az egészségtan anyagot. Nem látom értelmét ezeknek.
Igazság szerint, nem ez lett volna a fő gondolatmenete annak, amit írni szerettem volna, viszont mára elég volt ennyi ebből. Majd talán később leírom, amit igazán szerettem volna. Vagy nem. A pénz nem boldogít.
Reggel 7kor kéne felkelnem, és akárhogy is nézem az órát, nem látok túl sok esélyt arra, hogy ez bekövetkezzen. Itt ülök a gép előtt és írok, ahelyett, hogy lefeküdnék aludni és kipihenném magam a holnapi edzésre.
Ez most jól esik. Jól esik kicsit kiírni magamból néhány szösszenetet, amik foglalkoztatnak, amikor éppen magamban vagyok. Vagy amikor másokkal vagyok és mégis magamban filozofálgatok. Szóval az a helyzet, hogy elütöttünk hazafelé a vonattal valakit. Érdekes hangja volt, nem ilyenre számítottam, hogyha valaha is belegondoltam abba, hogy milyen hangja van, ha elüt valakit a vonat. Megmondom őszintén, hogy kicsit szarul éreztem magam, amikor ezt megtudtam. Pedig aztán olyan része is van az elmémnek, ami simán megmagyarázza teljesen logikusan, hogy miért nem kellett volna semmi szar érzésnek lennie bennem. Én az ilyen esetekben nem azt sajnálom, aki meghal, hanem a családtagjait és barátait. Aki meghal, az én olvasatomban egy tökéletes helyre kerül, hogy aztán újra elinduljon ebbe a tökéletlen világba tökéletesíteni magát. Rajta nincs mit sajnálnom..valamilyen szempontból még gratulálnék is neki, hogy ez a köre véget ért és újra találkozik a fénnyel, Istennel, mindenséggel..nevezzük azt bárhogy is. Én a családtagjait és a barátait sajnálom. Sajnálom, mert kurvára szomorúak lesznek valószínűleg holnap reggel 7kor, amikor én azon nyűglődök majd, hogy felkeljek-e elmenni Cross trainingre. És én egy ilyen kis dolgon biztosan nyűglődni fogok..miközben ők meg lehet, hogy odaadnák a hátralévő életük felét azért, hogy helyet cserélhessünk. Nem szeretem, ha az emberek szomorúak..és most teljesen ismeretlen emberek felé van teljesen őszinte együttérzés bennem. Ez attól független, hogy egy dúsgazdag srácnak halt meg épp az öccse ma éjszaka buliból hazafelé, vagy a hajléktalan Józsinak halt meg a cimborája, akivel nem fog ezentúl Pince kincse bortól mámorosan fetrengeni valamelyik külvárosi padon. Ez most együttérzés. Az is együttérzés, amikor valakinek az örömében osztozom. Minden úgy a jó, ahogy van? Én úgy érzem, hogy igen. Mondhatnám úgy is másképp, hogy minden úgy van, ahogy van..ez talán közelebb áll az igazsághoz. Mindenesetre az első verzió is közelebb áll ahhoz, mintha azt mondanám, hogy minden úgy rossz, ahogy van.
Az a helyzet, hogy mióta elkészültek a lemezem dalai, azóta egy újat sem vettem fel. Igazából szöveget is csak egyet írtam, de azt meg dobtam is ki a kukába, bármennyire frankó is volt. Az egyik legjobb dalom született volna belőle. Furcsa mert például a Beás történetem azért nem inspirált egy alkotásomat sem, mert annyira szépen és sallangmentesen tudtam kezelni az egész szituációt, hogy nem volt arra szükség, hogy kiírjam magamból. Mindezek mellett viszont tényleg nagyon sok dolog történt velem főleg augusztus és szeptember között, amikből általában nem is egy dal születhetett volna. Szeretnék újra zenéket csinálni..alapzenéim is vannak, tehát ez sem lehet akadály. Mindenesetre annyi biztos, hogy erőltetni semmiképp nem fogom a dolgot..és abban is biztos vagyok, hogy sok remek dalom lesz még. Az előzőeknél is jobbak..ha másban nem akkor szóhasználatilag legalább.
Ezek vannak így a fejemben hajnali 4:21kor. Hamarosan álmok lesznek.
"Véget ért a történetünk..legalábbis egy időre biztosan. Bezártam az ajtót, de a kulcsot neki adtam..így hát egyszer majd talán megcsörren a telefon, ránézek a kijelzőre és úgy elkezd dobogni a szívem, hogy alig tudom belenyögni a készülékbe, hogy: "Szia hercegnőm!". Persze nem várok semmi ilyesmit..nem forognak körülötte a gondolataim..sikerült úgy átélnem ezt a 3 hetet, hogy "nem buziztam" egy percig sem. Csináltam a dolgaimat."
Ezt a bejegyzést kezdtem el írni legutóbb, szeptember 9.-én. Ezután a néhány sor után nem írtam semmit..és azóta sem.
Azt mondják, hogy a szanszkrit nyelv nem evilágról származik...én nem tudom...nem is tudok szanszkritül. Amit jelen pillanatban tudok és érzem, az az, hogyha ezt a zenét beteszem, becsukom a szemem és hangosan éneklem, az az eddigi legkifejezhetetlenebb élményem, amit zene által kaptam. Felszabadulok. Érzem, hogy tisztulok és a sok negatív dolog amivel telemagyaráztam a kobakomat, az száll ki belőlem. Nincs Bea. Nincs combizomsérülés. Én sem vagyok.
Szeretem a "FLESS" szót. Nálam annyit jelent, hogy elveszni a királyságban. És ez a dal 10/10es fless.
"Mire elkészült a lemezem, pont kész lettem arra Hogy akkor írjak bármit, ha a szívem azt akarja És ne fájjon többé, ha alig hallgatják meg Hisz fontosabb, ha az én fülhallgatómon átmegy Görnyedt háttal bólogatok a füzetem felett Megnehezítve a reggel fél6os kelésemet De kinek tudnék mesélni az éjjel közepén? Már alszik minden barát, alszik minden nőszemély Egy költemény az utóbbi néhány fontos hetemről Több mint két év után elengedett szerelemről Egy olyan dal, ami azért megy ritkaságszámba Mert sértődés nem került a sorokba, csak hála Általad kiderült, mire vagyok képes Hogy tudok lenni morcosból egy perc alatt szenvedélyes Hogy milyen mélységekig tudtalak szeretni Aztán naívságom miatt magam jól kinevetni Nem tudom megérte-e, de mindegy igazából Mert megtörtént és ezek szerint így van igazán jól Mosoly van a számon, rossz érzés nulla Kívánok melléd egy rendes fickót az útra!"
Az előbb felnéztem az égre és olyan szépen látszódott a Zsoc csillagkép, mint ahogy még sosem láttam. Bár ami azt illeti, mostanában jóval kevesebbszer nézem az eget, mint régen. Még 2011ben láttam először, amikor a Strázsa hegyen voltunk egy pincebuliban..aztán mivel továbbra sem tudtam, hogy melyik csillagkép az, ezért Botival elneveztük Zsoc csillagképnek.
Hiányzik a szerelem. 6 éven keresztül(kis szünetekkel) folyamatosan szerelmes voltam valakibe. Most meg itt ez az üres érzés..nem az a fasza üresség..hanem az olyan egy helyben álló, langyos víz féle. Persze most jó előjel az iskolaváltás...várom azért sok szempontból, de remélem, hogy itt nem lesznek olyan problémáim, mint a Raoulban voltak. Tanultam belőlük.
Az idei táborban is volt egy kiscsoportos beszélgetés ahol mindenki húzhatott egy kártyát, amin egy neki szóló üzenet van. Az én kis kartonpapíromon az a mondat állt, hogy: "Légy ura asszonyodnak!". Igen ám, de nincs asszonyom..akkor ilyenkor mi van? Értelemszerűen ez a későbbiekben biztosan fontos lesz majd..meg hát visszagondolva az eddigi nőügyeimre..teljesen nekem való támpontot kaptam ezzel az üzenettel.
Na de mi a pálya a hölgyekkel? Még úgy április-május körül úgy éreztem, hogy véglegesen le kell zárnom magamban a Ré-Kás dolgokat, mert valahol mélyen még mindig reménykedtem abban, hogy együtt leszünk valami váratlan fordulat folytán. Erre a váratlan fordulatra épp elég volt várnom két és fél évet..bár volt olyan időszak is, amikor az tűnt váratlanabbnak, hogy hogy a faszba nem jöttünk össze. Na úgyhogy kitaláltam, hogy kizárom az életemből egy időre..nem beszélek vele egyáltalán, nem találkozunk..szóval semmiféle kontakt. Ez ment is 1 hétig..aztán rájöttem, hogy ezzel a módszerrel nem fogom tudni teljesen elengedni, úgyhogy meg is beszéltem vele egy találkát. Meg amúgy is érdekelt, hogy mi a helyzet vele. Ezután úgy másfél-két hónapig ment tovább az, hogy beszéltünk azért folyamatosan..nyilván néhány napos kihagyásokkal. Engem viszont csak-csak nem hagyott ez a dolog úgyhogy kitaláltam, hogy teszek egy utolsó próbát azért, hogy összejöjjünk..nem tudom, hogy mennyire esett le neki meg mennyire nem, de még így utoljára melóztam érte egy pár hetet. Hát nem lett a dologból semmi továbbra sem. Azt mondta, hogy kár, hogy nem tudok már olyan jó barátként viszonyulni hozzá, mint régen. Whaaaat? Hát mi akkor voltunk igazán legjobb barátok, amikor mást is éreztünk egymás iránt. Ez így volt egy szép egész..szerelmem volt, legjobb haverom, legjobb barátom. Ő volt így egyben minden. Hát hogy tudnék én ilyen jó barátja lenni most? Sőt..ahogy én megéltem ezt, az utóbbi hónapokban ez a barátság is inkább az én részemről működött rendesen..én tettem sokat ebbe a dologba. Aztán ő meg biztos pont fordítva látja ezt. Mindenesetre annyi biztos, hogy legalább 1 éve nem dicsért meg semmilyen szinten..biztatást meg egyszer kaptam csak tőle..mondjuk azon meg is lepődtem. Nem az, hogy én elvárnám ezeket..mert én ettől függetlenül is ugyan úgy viselkedtem vele. Mindenesetre azért ezek elég beszédes dolgok. Sokszor csak panaszfüzetnek éreztem magam. Na mind1..szóval szerettem volna összejönni vele..ő nem szeretett volna. Felfogtam aztán annyi. Nem táplált semmiféle reményt belém, úgyhogy sikerült lezárnom. Így visszagondolva könnyű volt akkor. Na aztán elkezdtem sok lányt fűzni egyszerre, amit élveztem is..végre visszatértem a pályára ilyen szempontból. Aztán ez egy idő után leredukálódott két lányra. Itt ültem és nem tudtam mitévő legyek. Egyszerre két lány volt akivel simán el tudtam képzelni, hogy járjak. Meleg a pite. Teljesen más karakterek. Találtam egy hercegnőt, aki kézilabdázik, Jovanottit hallgat és pizzát kér az anyukájától szülinapjára, mint én régen. Ez azért elég király lista számomra. Szóval ő volt szemben egy nagyon vagány, nagyon vonzó, nagyon forma lánnyal. Dilemmáztam ezen a dolgon legalább 3 hetet, aztán végül letisztult bennem, hogy én a hercegnőt szeretném. Aztán ahogy ezt én kitaláltam, fél nap múlva már el is dőlt, hogy nem lesz vele semmi. Mókás ez valamilyen szinten. Csinálhattam volna azt, hogy akkor "ha nincs ló, jó a szamár is" alapon újra elkezdtem fűzni a másik csajt. Na de ez így nem lett volna korrekt egyáltalán. Úgyhogy végül a két lányból egyik sem jött össze. Aztán most hétvégén kimentünk a csévi falunapra. Ott megláttam egy másik hercegnőt..még a neve is hercegnős számomra. Gitta. Nem tudtam levenni róla a szemem..meg nem is szerettem volna. Nem volt reális az, hogy én ott beszélgessek vele..viszont azért egy halvány lehetőség lesz rá a közeljövőben úgy tűnik. Majd elválik. Itt viszont jött a fordulat: Boti tesóm kiabált egy jó nagyot. Meglátta a falunapon azt a lányt akivel járni szerettem volna. Nem tudom kifejezni azt, hogy mitől lesz nekem egy lány hercegnő..meg hogy egyáltalán ez mit jelent. Annyi biztos, hogy életem során 4-5 ilyen lánnyal találkoztam. Most meg itt volt 30 méteren belül kettő is. Szép kör. Na úgyhogy kitaláltuk, hogy ezt az alkalmat nem lehet elszalasztani, szóval nekiálltunk megkeresni ezt a lányt, akit egyébként Nikinek hívnak. Hát nem sok sikerrel jártunk, mivel a családja miatt nem tudtunk a közelébe férkőzni. Ebből se lett semmi. Na de valahol mégiscsak király dolog volt ez számomra. Egyszerre két lányt is láttam akire azt tudom mondani, hogy ilyen barátnőt szeretnék. Ez azért jó, mert így érzem, hogy bárhol belebotolhatok egy ilyen lányba. Lehet, hogy épp holnap nem a Géczy Gábor fog velem szemben ülni az Okmányirodában, hanem egy olyan lány akit nekem találtak ki. Bárhol belefuthatok..és most már hagyom magamnak, hogy ez megtörténjen.
Túl vagyok a Ré-Kán. Ez király. Valahol majd lesz egy lány, akit nekem találtak ki. Ez is király.
Elérkezett ez a nap is..újra blogot indítok! Eddig ha jól emlékszem 3 blogot szerkesztettem az utóbbi években. Az elsőnek a címére nem is emlékszem már, annyi biztos, hogy amiatt a blog miatt kaptam egy-két pofont Lakatos Ferkótól és a cimboráitól még anno 2009 nyarán. A másodikat Botival és talán Batmannel szerkesztettük együtt..politikai témák ott felbukkantak azért gyakran, mellette meg persze a kalandjainkról is meséltünk olykor. Az a blog sem volt túl hosszú életű. És itt érkezünk el a 3. és ezidáig utolsó blogomhoz, ami a Tootheach nevet kapta (mivel épp fogorvoshoz jártam akkoriban). Az a blog egy nagyon fontos pontja volt az életemnek és bármikor jó érzés visszagondolnom rá..néha még talán bántam is, hogy abbahagytam. 8-10 hónapig élt az a blog, nem emlékszem pontosan. Az én fogfájós blogom, aminek amúgy is egy helytelenül leírt angol szó adta a nevét, végigkövette a Dinával kapcsolatos szerelmi szálat, a faterom halála miatti gyötrődéseimet, a 2010es évem kalandozásait. Akkor hagytam abba annak a blognak az írását, amikor szakítottunk a Dinával. A blog befejezését, majd későbbi törlését azért tettem, hogy könnyebb legyen túl lennem rajta. Egész könnyen sikerült amúgy..egy nálam jobban hozzáillő fickót talált magának. Szóval ez király dolog volt így. Aztán ahogy el is reppeltem a Változom című számban, nem volt többé szükségem blogra, mert találtam egy olyan csodát a padban magam mellett, akinek el tudtam mesélni minden történését az életemnek hosszú időn keresztül. Ré-Ka továbbra is része az életemnek, viszont már közel sem olyan szorosan, mint régebben. Ezzel nincs is baj..ő is szeret engem és én is szeretem őt, de már csak úgy, mint egy embert akinek olyan sokat köszönhetünk, hogy 10 blog alatt sem tudnám kifejezni. Legalábbis én így érzem a dolgokat vele kapcsolatban. A lényegre visszatérve, több részből áll össze az, hogy én miért indítok újra blogot.
Szeretem leírni az érzéseimet és az életem történéseit, ezáltal magamban is könnyebb rendeznem a sorokat, mivel így összefoglalva látom az adott helyzetet.
Ez is egy fajta önkifejezés számomra a repphez hasonlóan..a két dolog elképzelhető, hogy fedni fogja valamilyen szinten egymást a későbbiekben.
Király dolog lesz biztosan visszaolvasni ezt hetek, hónapok vagy akár évek múlva is, hogyha addig nem törlöm valamilyen meghatározó történés miatt.
Több fontos dolog is történt velem a napokban úgyhogy elképzelhető, hogy akár már holnap is írok egy újabb bejegyzést. Majd elválik. Egyelőre ennyi.
